GlobalWarming

Néhányan emlékezhettek rá, mikor nyaranta időnként hisztérikusan bizonygattam, hogy márpedig én láttam kolibrit az erkélyen/kertben/stb repkedni. Természetesen rajtam kívül senkinek sem sikerült megfigyelnie, mert pont nem volt velem az adott helyen, vagy mire elüvöltöztem az "ITT VAN, ITT VAAAN!!!"-t, addigra tovaszállt, a barátaim meg bárgyú mosollyal könyvelték el magukban, hogy biztosan túlzásba estem spanyesz-ügyileg.

A következőt üzenem nekik: Háá!! Hahhahááá!!!

Tök véletlenül rábukkantam ugyanis a megoldásra, miszerint a kolibrim igenis létezik, azzal a különbséggel, hogy igazából egy lepke. Pontosabban kacsafarkú szender.

Ezzel a felfedezéssel pedig életem egyik nagy rejtélyét sikerült megoldanom, plusz megnyugodnom kicsit, hogy talán mégsem vagyok annyira bomlott...

Túl sok szabadidővel rendelkezem az elmúlt napokban, így megállás nélkül sorozatokat bámulok. Egyetlen hátrányuk, hogy előbb-utóbb véget érnek, és amikor ezt az alltimefavorite Lost teszi, ráadásul úgy, ahogy, eléggé ki tud akasztani. A Supernaturalról nem is beszélve, ami szintén előszeretettel idegeli az embert évad végi cliffhangerökkel, ez a mostani pedig különösen aljas volt. 

Muszáj voltam találni magamnak valami új néznivalót, amíg befutnak a midseasonos cuccok új évadai, engedtem hát a junkie-féle ajánlódömpingnek, és belefogtam a Friday Night Lights-ba. Tipikusan az én sorozatomnak titulálható dráma, barátságos amcsi poroskisváros-körítéssel, és olyami hangulattal, ami miatt a True Blood is a szívemhez nőtt. Néhol megmosolyogtatóan erkölcsös momentumai ellenére imádnivaló, és szerencsére van már három évadnyi lemaradásom, amit a 4. elindulásáig le is tudhatok. 

Ja, és van egy iszonyat vicces sitcom is az újoncok között. Better Off Ted, amiből 7 rész már lement, és kb ugyanennyi van még hátra az első évadból. Arrested Development-féle beteg széria ez, szóval nekem találták ki, és az imák meghallgattattak, mivel a nem túl fényes nézettség ellenére bíznak benne annyira az anyacsatorna fejesei, hogy bekérték őszre a második évadot. Természetesen nem elhanyagolható, hogy a főszereplő faszi extra sármos, és az, sem, hogy visszakaptuk végre a képernyőre az isteni Portia De Rossi-t is.

Végül még egy kis Lost: a pár napja történt világot sokkoló szörnyű repülőkatasztrófáról egyértelműen a szigetes kaland jut eszébe mindenkinek, aki követi a szériát, nem? (De.) Pláne, hogy a megtalált roncsok nem is azok a roncsok...

Ámuljatok...

...hogy csak ma értesültem a Brutkóról! Miért, miért, jaj, miért?

...Hollandiában Hollynál.

Két rohadt hónapig vártam ezt az utat epekedve (az utolsó 48 óra extrém lassan telt), és alighogy felszállt a gép, landolt is röpke négy nappal később újra Ferihegyen. És most az élmények.

Eindhovenben landoltam, ahol gyakorlatilag már a gép ajtajában a számban volt a Marlbi, rögtön le is oltott a bitonságis nő, hogy nem lehet. Sebaj. Gond nélkül megtaláltam a buszt, ami bevitt a városba. Behulltam az első utamba eső Burger Kingbe, majd meglátogattam a Google Maps szerinti legözelebbi coffeeshopot. Nem találtam meg elsőre, de igazából csak a szagot, és a helyzetidegen karibi zenét kellett követnem.

A hely nem volt valami döbbenetes, viszont tele volt mindenféle korú, etnikumú, stb. emerrel akik ott lógtak. Vettem kis nancyt (egyet betekerve - nem akartam bajlódni), meg csokit, és rágyújtottam. Két slukk után széthulltam, és vigyorogva beszéltem Cloéval és Natalieval 10-10 percet (roaming rulz). Hirtelen megijedtem, hogy már vagy fél órája nem jutott eszembe az arcom, és bepánikoltam a képzettől, hogyan is nézhetek ki, aztán megnyugodtam, mivel velem szemben egy szintén elég oldott párocska turbékolt. Ott nincs ilyen para, plusz valahogy nem esel szét annyira arcilag a holland cucctól.

Kicsivel később elindultam visszafelé a pályaudvarra, amitől eléggé paráztam, mert átszállásos másfél órás út várt még rám, és meg kellett találnom a vonatot. Hál' istennek annyira egyértelmű volt minden, hogy ha akartam sem tudtam volna eltévedni. A vonat pontos volt és gyors. Nem a világ legmodernebbje, de azokhoz képest, amik felénk járnak itthon, űrkapszulának számított.

A táj kurvára zöldellt. Mindenhol burjánzott a természet, és pónik, bárányok, tehenek meg egyéb aranyos állatok legeltek a réteken. Tulipán már nem volt, és egyetlen árva malmot sikerült csak kiszúrnom a távolban, amivel ki is merítettem az általam látott malmok maximális mennyiségének mértékét (úúú gecc:F:D). 

A gond nélküli átszállás után megérkeztem Edébe, a százezres városkába, ahol Hollyék...ööö...tanultak. Barátosném várt a pályaudvaron, ahol romantikus összeborulásunkat követően elmentünk a rehab-szerű zölderdővel körülvett, jobb kolesz szintű szállásra. Este mulattunk, Másnap Utrechtbe látogattnk. A városka tüneményes, sehol egy kocsi , mindenki biciklizik, és andalog a canal mentén, vagy benne. Hajóval.

Körbejártuk a belvárost, cuki étteremben ettünk, majd hazaindultunk. Ha normális kajára vágytunk, mélyebben a zsebünkbe kellett nyúlni, mert hollandiában csak krumpli van, délután lehet rendelni mást is. Jó, persze némi túlzással. Nem főznek például, minden kajájuk előre csomagolt. Minden tele van konzervlevessel, meg mélyhűtött cuccal. Nagyon durva. Anyával pont röhögtünk egy cikken, ami szerint a holland háziasszonyok átlag negyven percet töltenek a konyhában egy nap, amíg nálunk annyi a mosogatás...

Rengeteg tejet isznak. Annyira, hogy a McDonald'sban kérheted azzal is a menüt. Hétfőn voltunk suliban, és ott is mindenhonnan az folyt. Csak kapkodtam a fejem, ahogy a kétméteres populáció ide-oda rohangál hatos pohár tejekkel.Durva.

Az ország kicsit csalódást okozott, mert mocskos. Nem ilyenre számítottam. Először megörültem, hogy tiszta a környék, de aztán kiderült, hogy csak a pályaudvarnál lévő pár négyzetméteres tiszta felület tévesztett meg. Mindent szétbasznak az utcán, ami nagyon idegesítő, én meg ilyenkor hajlamos vagyok teátrálisan kukákba csikkelni...Na mindegy.

A koleszosok nagyon édesek voltak, bár közülük kizárólag a vicces török srácot viselném el magam körül hosszú távon. Mindenesetre iszonyat jól éreztem magam. Csináltam vagy 500 képet, amiből jó 300 buborékokat ábrázol, mivel folyamatosan rá voltam izgulva, hogy a levegőben lemakrózzam őket a kiskompakttal (pár használható is lehet köztük).

Mostantól számítva pedig már csak egy hónap és Holly is itthon lesz...:)

...Hollandiába Hollyhoz, aki egy szemesztert tölt ott. Juppííí:D

Megelégeltem a huzavonát, már csak a dráguló repjegyek miatt is, így fogtam magam, és lefoglaltam a helyet május 23-ára. Egyedül. Nagyon izgalmas lesz, épp tébolyultan szörfözök a neten bárminemű turistainformáció után, mindent látni akarok. (Későbbre hagyom a felismerést, miszerint kurvára nem lesz pénzem dőzsölni, de mindegy.)

Ahhh, spanglival a számban akarok bicajozni a tulipánok között, majd lerogyni a szélmalom tövébe sajtot zabálni. Isteni lesz...

Szintén sulis feladat, 2006.

Kanálisok helyett…

 

 

 

Kritikát írni egy McDonald’s reklámról? Egyátalán nem nehéz. Mindig tökéletes, mindig megjegyezzük, sosem okoz csalódást. Belső vívódást viszont annál inkább…

Vegyük csak a legutóbbi anyagot. Két, ugyanarra a sémára épülő kisfilmmel van dolgunk. Az egyikben egy helyes lány, a másikban egy szimpatikus fiú elmélkedik az élet dolgairól. Miért rohanunk, amikor nyugodtan is intézhetnénk a dolgainkat; alkalmas vagyok-e egy kapcsolatra, bla-bla-bla. Teszik mindezt a napi gyorskaja-adagjukra várva olyan aranyosan, hogy azonnal vágyakozni kezdünk ilyen jófej, kedves haverok után, akikkel rohanhatunk bedobni egy BigMac-et, szigorúan Super Size menüben kérve. És ezzel a McDonald’s el is érte a célját. Aki látta a Super Size Me című filmet, az gyakorlatilag nem azért kerüli a gyorséttermeket, hogy vékony maradjon, hanem hogy ne haljon meg. Ennek ellenére mindig becsusszan egy-egy alkalom, még ha azzal hitegetjük is magunkat, hogy a zsebpénzbarát dupla sajtburger nem számít. Pedig igenis számít. És ennek a reklám az oka. A McDonald’s fenemód tehetséges és profi pr-szakemberei, akiket egyszerre isteníteni és gyűlölni lehet mindezért.

A manipulációt már jó az elején elkezdik – mégpedig a gyerekeknél. A kicsi, gyanútlan kölykök jóformán csak azért várják a szülinapjukat, mert ott lesz Ronald McDonald is, a bohóc, aki aljas módszerekkel veszi rá őket (na meg a szülőket), hogy egész álló nap Happy Mealt vegyenek. Cuki ajándékok, zenélő kütyük, figurák az éppen aktuális Disney filmből. Tökéletes marketing, kérem szépen! Ha belegondolunk, Ronald tulajdonképpen megtestesíti Stephen King „Az” című regényének negatív hősét, a különbség csak annyi, hogy amíg Az gonoszul lerántotta a gyerekeket a csatornába és megette őket, addig Ronald ezt mosolyogva és énekelve teszi, kanálisok helyett édes-színes éttermeiben. A három és kilenc év közötti amerikai gyerekek kilencven százaléka ketchupon és majonézen nő fel – állítja egy kutatás -, amelyhez nagyban hozzájárul az, hogy a gyorsétterem-láncok előszeretettel nyitnak új üzleteket iskolák és sportlétesítmények közelében. Persze nem kötelező suli vagy edzés után azonnal beugrani a Mekibe, de a marketing manipuláló hatása itt is befigyel. Talán a két kifejezés közti alliterálás sem véletlen. Hú, talán semmi sem véletlen… Az pedig biztosan nem, hogy Peking egyik utcájában gyakorlatilag minden épület McDonald’s és egyátalán nem veszélyezteti őket a csőd.

Ez az, amit a McDonald’s marketingesei nagyon tudnak! Hogy az egész világ az ő cuccaikat egye. Mert van ugyebár konkurencia szép számmal. De miért is a Meki az első? Mert tudnak alkalmazkodni. Egy McDonald’s mindenhol jól mutat, egy kis sarkítással azt is mondhatnánk, minden kultúrába beleillik. Az étlapot is variálják, ha kell, csak mindenáron náluk egyen a nép – legyen az európai, ázsiai, vagy amcsi. A Burger King leragadt az amerikai stílusnál, sosem voltak/lesznek képesek teljes mértékben piacvezető pozícióra törni, amíg nem változnak egy kicsit kozmopolitább irányba – már ha lehet ilyen mondani egy étteremre. A McDonald’s ezt már gyakorlatilag a kezdetekkor megtette, és bejött neki.

De felesleges is tovább elmélkedni ezekről a dolgokról. A lényeg, hogy marketing szemmel nézzük az esetet, ebből a szempontból pedig a McDonald’s az összes reklámszakemberével, Ronald bohóccal és mindenkivel együtt egy nagy csillagos ötöst érdemel. Super Size csillaggal…

 

Ma takarítgattam a gépemen, és rábukkantam néhány régi cikkemre. Úgy döntöttem, h ide is kirakom őket szépen lassan, mert egyrészt még mindig kurva lusta vagyok blogolni (dolgozom rajta...), másrészt érdekes kibukni az apróbb hibákon, és a barokk körmondataimból időnként adódó logikai hézagokon...:)

Amúgy vmikor 2006-ban írtam iskolai feladatként, fent volt a prherald.hu-n is.

Jó reklám, rossz reklám

 

A legtöbb ember hisztérikus kétségbeeséssel csap le a távirányítóra, valahányszor reklám következik a tv-ben. Igaz, ennek nem feltétlenül az az oka, hogy utálják a reklámokat, hanem hogy valamilyen célból ezek a kereskedelmi blokkok sokkal nagyobb hangerővel szólnak, mint a műsor, amelyiket megszakítják. Ettől függetlenül kár szépíteni, az emberek utálják a reklámokat. Én valószínűleg kitűnök a tömegből, mert engem nem zavarnak, sőt. Kifejezetten szeretem nézni ezeket a kisfilmeket. Mindennek van persze határa, amikor ugyanis egy nem egész harminc perces sorozatot szakítanak meg kétszer tíz perc szünettel, az azért már nekem is sok. Viszont mind negatív, mind pozitív értelemben rengeteg gyöngyszem lapulhat egy-egy reklámblokkban, amelyet az ember szívesen elemezget. Legalábbis jómagam.

 

Kezdjünk is mindjárt egy furcsasággal. A Ford Focus esete a buta robokuttyal. Amikor legelőször találkoztam ezzel a kisfilmmel, gondoltam, biztos velem van a baj, csak én nem értem, majd legközelebb leesik. De nem. És nem csak én állok értetlenül e jelenség előtt, mert egy ember nem sok, annyit sem sikerült találnom, aki ésszerű magyarázattal szolgált volna ezzel a dologgal kapcsolatban. Sőt, némelyeknek az is feltűnhet, hogy a robokuty, mint olyan, már régen létezik, a Sony ugyanis pár évvel ezelőtt megalkotott egy a Ford kutyusához kísértetiesen hasonlító jószágot, amit mint családi szórakoztatóelektronikai játékot kívántak rátukmálni a közönségre. Ennek aztán nem lett túl nagy visszhangja a bevételek szempontjából, mivel ez a termék természetesen a maga nemében, mint innováció nagyon jó, csak hát közel egymillió forintért egy műkutya annyira azért mégsem fun. Visszakanyarodva Fordékhoz tehát elmondható, hogy ez a lövésük mellément, de ez talán meg is bocsátható, mert a cég reklámokban tulajdonképpen erős – gondoljunk csak a tavalyi év második felében futó Transit-reklámra, vagy a mostanában aktuális, szintén Transitot ajánló vicces, hazugságvizsgálós kisfilmre. Reklámpszichológiai síkra terelve a dolgot pedig a céljukat elérték, még ha kerülő úton is, mert épp’ az érthetetlensége miatt az ember megjegyzi, a kis szerencsétlen kutya pedig tulajdonképpen aranyos. Ám van még egy fontos dolog, amit a Fordnál – bár valószínűleg csak véletlenül – nem sikerült elérni. Azt, hogy a reklámjukat meggyűlöljük. És itt most nem arról a visszatetszésről beszélek, hogy már a könyökömön jön ki, annyiszor láttam, és ezért utálom, hanem az elemi, legalantasabb gyűlöletről, amit egy fél perces filmecske csak elő tud idézni az emberben.

 

Vannak ugyanis reklámok, amelyek nagyon az elevenünkbe képesek hasítani. Ilyen mestermű például az Air Wick légfrissítőt promótáló klip. Ha valakinek így nem ugrott volna be, mert a sokktól, amit kapott nem volt képes figyelni magára a termékre, annak elmondom, hogy ez az a reklám, amelyikben a kisminkelt és gyöngysort, ám más egyéb ruhát nem viselő elefántanyuka annak örül, hogy a gyerekei bűzét nem kell tovább elviselnie, hála az új légfrissítő-csodának. De nem, még mindig nem ez a legbrutálisabb. Az elefánt csemetéi, akiket elvileg elevenen kellett megszülnie valahol a szavannán, egy százlábú és egy borz. Igen, tényleg. Már e sorok írása közben is felment bennem a pumpa rendesen. A legrosszabb, hogy lelki szemeimmel állatkertekben összeomló kisgyerekeket látok, akik kétségbeesetten, levegő után kapkodva fürkészik felváltva az állatokat és szüleik arcát, mert nem értik, hogyan eshetett meg az a fajta mutáció, hogy egy elefánt kiselefántot nevel. Erről a reklámról nem is érdemes tovább értekezni, egyszerűen rossz, és kész. És ők elérték, hogy utáljuk a terméket, a Forddal ellentétben. Ha megölnek sem akarok most már Air Wick-et, jó lesz nekem a Brise.

 

Nem ez az egyedüli olyan reklám az utóbbi időben, amelytől az embert kirázza a hideg, bár kétség kívül ők viszik a pálmát. A Danone-nak is sikerült úgy félrenyúlnia, ahogyan még sosem tették. A Danone-nál igazából eddig nem volt sok olyan projekt, amire emlékezhetnénk. Aranyos gyerekek ették a krémes joghurtjaikat meg a rudit szép környezetben, és ezzel tulajdonképpen ki is fújt. Mostanáig. Nem tudom, hogy egy vadonatúj marketingcsapat a felelős ezért a borzalomért, vagy a régi team tépett be brain storming előtt, a Rosszcsont rudiért, jobban mondva annak egész kampányáért és arculatáért valami iszonyatos bünti járna. Értem én, hogy a kétszínű túrórudijuk, amelynek az előző nevére már nem is emlékszem nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, de ez a Rosszcsont-design már tényleg csak az utolsó szög a koporsóba. Sajnos ennél a reklámnál is meglódul a fantáziám, és látom azokat a duci kicsiket, akik azzal sanyargatják magukat, hogy ők úgysem tudnak lefogyni, mert a tv-ben a csontváz-srác is kövér. Új értelmet nyert tehát a vastagcsontú kifejezés, bár ne tette volna.

 

Tudva lévő, hogy egy termék bevezetése, arculatának kialakítása, és minden egyéb hasonló dolgot megelőz egy brain storming. A vállalat fejesei a marketingesekkel karöltve dobják be a közösbe az ötleteiket, hogy abból reményeik szerint olyan bomba szülessen, amellyel aztán majd kaszálhatnak. A fent említett, és hozzájuk hasonló reklámok után viszont egyből az a kérdés vetődik fel egészséges gondolkodású emberekben, hogy ha az, amit látunk a JÓ, akkor milyen lehetett a ROSSZ? Én ebbe már belegondolni sem merek.

 

Persze ez nem ennyire egyszerű dolog, szitkozódni könnyű. Ebből a szemszögből ugyanis úgy tűnhet, h marketingesnek lenni sétagalopp, ez pedig korántsem igaz. De azért könyörgöm!!!  Mindenesetre, ha a Danone, a Reckitt Beckinser vagy a Ford tanácsra vágyik a jövőben, engem megtalál…;)

Iszonyatosan imádom az új lakást.

Költöztünk ugyanis ismét, mivel ingyenlakás tulaja vártnál előbb tért haza Tokyóból. Az utolsó pillanatban pedig rátaláltunk a legkirályabb lakásra, amihez eddigi költözőmadár-karrierem során szerencsém volt.

Központ, Vásárcsarnok és Váci a szánkban, és ami a legjobb, hogy mindentől két percre vagyunk.

Mostanra világossá vált számomra, hogy a szokásos téli depresszióm főként a régi lakásnak volt köszönhető, mivel bárhová szerettem volna eljutni, minimum 3/4 órát rá kellett szánnom a közlekedésre. Meg persze a környék is izé volt.

Ám itt, a Só utcában teljesen kivirultam, süt a nap, meg minden, szóval lálálá...:D

Lakótársam, Samantha csevegő hangon megemlítette a múltkor, hogy a lakásunkban  egyszer gyilkosság történt.  Közvetlenül azután hintette ezt el, hogy beszélgetnem kellett az Univerzum Szellemével v Ősatyjával v tudomisén kivel, tudniillik Sam jósolt nekem vmi könyvből, és ilyesmik is hozzátartoztak a dologhoz...na mindegy. Kicsit emelkedett hangulatban voltam:)

Nem emlékszem a konkrét sztorira, de vmi nőt megölt a férje. Volt a történetben börtön, meg vmi nagy hazugság is, Sam mindent elmesélt, mivel utánajárt az ügynek. Kár, h annyira nem izgalmas, h tovább lehessen kerekíteni a fonalat:D

A lényeg, h most kicsit parázok, mert minden esély megvan rá, hogy esetleg ittragadt a csaj vagy valami.  És egyedül vagyok itthon. Mondjuk jó tudni, hogyha megtámad a cucc, akkor azonnal itt teremnek a Winchester fivérek, és megmentenek. Ha pedig már beugrottak, Jared Padalecki akár itt is aludhatna:D

Húúúúú...

Baszki...rá akarnék gyújtani, de befagyott az ablak. Nem úgy, ahogy szokott - egy kis ráncigálás és megadja magát, hanem kajakra odaragadt. Az ideg szétbasz...

Jelenleg is fut a háttérben a tv, azon belül Vidám Vasárnap, amin teljesen kibuktam. Ez meghökkentő, tiszta bolondok. Jó, én egyébként valahol megértem ezt a hitgyülekezetes baromságot olyan szempontból, hogy most ők lehetnek iszonyat boldogok, mert legalább hisznek valamiben, meg nekeik ez úgyis jó, satöbbi, de akkor is... Ez olyan...weird:)

A keresztanyám amúgy hitgyülis, és nem geciségből, de benne köztudottan van egy kis gyári hiba. Nagyon furán is néz ki...

Visszatérve az előbb említett fantasztikus műsorra. Elmondhatatlanul béna dalokat énekelnek egyfolytában, eszméletlen sok ember előtt, akik néha már-már extázisba zuhanva elvezik a kritikán aluli előadást, ami még úgyis borzalmas, hogy néha furcsa módon olyan híresebb emberek is ott nyomulnak, akikről nem gondoltam volna, hogy ilyen...hmmm...(én tényleg nem akarok amúgy bántani senkit)...izék. És bár a zene elvileg lehetne jó, mert élőben játszik egy egész korrekt méretű zenekar, meg minden, csak olyan hallgathatatlan, ritmus nélküli és értelmetlen szövegekek vannak, amikben a szavak 90 százalékát a "szeretet", "halleluja", "úr", "öröm", jóság és egyéb ilyen szenteskedések teszik ki. Emellett a dallam is undorító.

Volt egy rész, amikor a produkció váratlanul átcsapott nem észrevehetetlen mértékben Chrystal-alapokra épülő kelta muzsikába, amire az emberek sugárzó arccal kezdtek (illetve próbáltak) egyszerre szteptáncolni, megtébolyodott Michael Flatley-stílusban. Ott teljesen elborult az agyam s nem bírtam tovább.

Remélem annyira azért tényleg nem vagyok szerencséten, hogy majd amikor végre találok valami normális embört, kiderül róla egy idő után, hogy minden vasárnap az Atv-n imádkozik Bayer Friderikával...

Ahh, hála az égnek karácsony van megint. Folyamatosan zabálok.

Ezúton kívánok mindenkinek nagyon boldogat...:)

Csók,

Én

Ha valami döbbenetes csoda folytán heteró lennék, a többiek valószínűleg most azon kezdenének el csámcsogni, hogy szerelmes vagyok Lizbe. Ismét róla lesz sz szó, mert eszembe jutott Hollyval közös látomásunk Lizről, mint titkos "föld alatti" összejöveteleken fellépő stand-up comedy sztár. Úgy képzeltük el, hogy a jegy ára tartalmaz egy cigit is, így még intenzívebben élvezhető a Liz-effekt.

Ezt most újragondoltam marketinges szemmel (némi túlzással). Elképzeltem arculatokat a műsorhoz, meg plakátterverv és egyebek. Az is komolyan felötlött bennem, hogy, az eddig még csak a fejemben létező grafikusi portfóliómnak része legyen. Most hirtelen úgy képzelem el, hogy Liz ül egy irodának berendezett színpadon az íróasztalnál, (erősen kontrasztos kör megvilágítással, a kép jobb középső részén) könyökölve, összekulcsolt kézzel (de úgy, hogy csak az ujjait érinti össze), és vagy viccesen-komolyan néz, vagy gecin vigyorog, lehajtott fejjel, a famera felé pillantva. A kép többi része homályos, de alul felsejlik (ú, ezt meg kellett néznem a szótárban, hogy írják...hmmm) a közönség. A bal felső negyedben pedig a logo.

(A logot most még nem sikerül kitalálni, mert akaratlanul is az új Britney album arculata jut eszembe, ami nem egyértelműen jó. Tetszik, de utálom az olyat, ami nem határozottan tetszik, pláne, hogy ebben az esetben egy-egy alkalommal komoly kétségeim vannak...Na mindegy.)

Az elején egyébként oda akartam kilyukadni, hogy Liz mennyira vicces. Hirtelen nem jut ezembe egy konkrét példa sem, de ha nem lennék tök készen, akkor rengeteget tudnék mondani. Natalieval most azt akarjuk elérni, hogy szilveszterezzen velünk. Mi ugyanis csak hármasban leszünk Natalieval és ÚjPeettel, de Liz is kell oda Ő viszont mostanában kicsit feldúltabb a Peterrel való legújabb, ezúttal jogos girlfriend-oldali problémái miatt.

Azt szeretnénk, hogy szórakoztasson minket, viszont a szórakozás itt nyilván nem azt jelenti, hogy folyamatosan vicceket hallgatunk, hanem beszélgetünk mindenféle komoly-nem komoly dologról, amiket ő mindig (szerintünk ösztönösen feltörő) extra vicces kommentárokkal fűszerez.

Minden komolysági fokhoz hozzá tudja rendelni a megfelelő mennyiségű humort, meglátja azokat a helyzeteket, amelyek esetében a körülményektől függően még megengedett irányba kicsit túlhúzva a beszólásokat, hihetetlen szintű röhögés...ööö...jön létre. Ajj, ezt a mondatot nem tudtam rendesen lezárni, már így is fáj a fejem a gondolkodástól...:D A lényeg, hogy profin nyomja nagyon.

Ezen premisszákból pedig csak egyre következtethetünk: Liznek át kell nyergelnie a showbizbe. Amúgy sem nagyon vannak showladyk.

Így visszaolvasva, elég terjengősre sikerült. Szóval bocs, kicsit megvagyok, és ihlet szállt reám;)

Csók

Ma végre ismét volt lehetőségem Lizzel tallkozni. Nagyon tud hiányozni a Liz-Natalie páros a mindennapjaimból, pláne amikor ilyeneken vergődök, hogy mennyire utálom a jelenlegi munkámat. Most is teljesen kiborít, hogy holnap csomóan itthon lesznek, és találkozgatnak nyugodtan, én meg ehelyett a cityben szopok egész nap. Alig várom már, hogy végre elteljen ez a maradék egy honap.

Mikulás napja van (illetve lesz holnap, csak a miénk alkalmazkodik a munkaidőmhöz), ami nálunk azzal jár, hogy anya rendkívül diszkréten felcsempész az ajtónk elé egy csomagot, majd amikor tesómmal kimegyünk és észrevesszük, látványosan megdöbben, hogy azok mégis hogy kerülhettek oda. Ma tehát egész este édességet zabálok. Imádok itthon lenni. Kár, hogy apa nincs itt...

Idén a karácsony is egész jónak ígérkezik. Én és húgom, Dot aljas módon szövetkezünk az ősök ellen, hogy mindenképpen azt kapjuk, ami kell. Ez mondjuk első sorban számára előnyös, mivel lehetőséget biztosítottam, hogy kiválaszza azt a fényképezőt, ami neki tetszik. Mindezt persze anya úgy tudja, hogy Dot semmit sem sejt, és majd hatalmas lepődés lesz a dologból...:) Nekem hihetetlen módon minden gond nélkül sikerült megkaparintanom a wacom digirajztáblát, úgyhogy ez is oké. Plusz, nem kell idegbetegen ajándékon törni a fejünket, mert közöltem anyával, hogy mondja meg, mi kell neki. Rúgjuk fel a tradíciót!

Ha holnap nem kellene mennem dolgozni, teljesen boldog lennék...

Elhatároztam, hogy felmondok. Én ezt nem bírom tovább. Ahogy körvonalazódnak a lehetőségek a fejemben meg úgy egyébként is, egyre jobban utálom az eladóskodást. Jó, nyilván ezzel nem voltak komolyabb terveim, csak viszonylag könnyű jövedelemkiegészítés suli mellé.

Így, bő egy év után azonban besokalltam. Nem írom le, h pontosan miért, mert elég a boltra gondolni, és görcsbe rándul a gyomrom.

A decembert mindenesetre végigviszem, mert most még kell a pénz, aztán januártól eljétszom a betegszabadságos hattyúhalált, hogy azért még februárra is csurranjon-cseppenjen valami.

A legjobb persze az lenne, ha összejönne a lakótársam , Samantha által összehozott meló. Beajánlott ugyanis az egyik legfaszább kortárs művészeti akadémia és műhely tulajánál, akivel jó barátnők, kommunikációs igazgatói posztra. Elég durva, de nem akarom elkiabálni. Nyilván nem élem bele magam, de nem mondom, hogy nincs esélyem, mivel tapasztalat kivételével minden kritériumnak megfelelek. Ja, és a nő külön rápörgött arra, hogy meleg vagyok:)

Ez van tehát, imádkozzatok érettem...

Évmilliók óta nem írtam már, jajj...Ezért most megpróbálom felgöngyölíteni az elmúlt hetek eseményeit kronológiai sorrendben.

Leöntöttem a laptopot teával. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy pár csepp ráfröccsent, hanem jó fél csésze zúzódott bele keményen. Természetesen ekkora trauma azonnal elhessegette a thc-ködöt szemeim elől, és elmebeteg módjára próbáltam menteni a dolgokat. Mint kiderült utóbb, teljesen "szakszerűen" jártam el a rehabilitálás során. Szépen lecsöpögtettem, megtörölgettem, majd hagytam száradni 24 órát. Aludni persze nem sikerült, szétrágtam az összes körmömet, de szerencsére túlélte. A billentyűzet mondjuk ragad, mint a kurvaélet, de ez a legkevesebb. Majd valahogy megoldom ezt is.

A legmegrázóbb ebben az egészben egyébként nem az volt, h jajj, most bukom a drága gépet, hanem a tény, hogy mindenem ezen van. Nagyon durva, hogy egy ember gyakorlatilag az egész életét hordozni tudja egy számítógépen vagy telefonon, és ha az meghal, akkor szopás. Olyan emberrel meg még nem találkoztam, aki nagykönyvbe illően mindig archiválta volna a dolgait, én sem csinálom túl sűrűn, csak ha már nincs hely...

Ja, és még egy igen jelentős stresszfaktorral kellett szembenéznem: a szervíz. Fentebb említett archiválási hiányosságaim mellett ugyanis pontosan akkor sikerült megsebeznem szegény párát, amikor hosszú hetek legdurvább rumlija volt rajta. Nálam ezt úgy kell elképzelni, hogy minden lehetséges mappában vagy meghajtón össze-vissza letöltögetett képek, bizonyos részük persze kompromittáló, nem beszélve egy-két pornóról, és egyéb nyalánkságokról. Szóval ha szervizhez kellett volna fordulnom, nem egészen tudom, mit csináltam volna, de hogy a laptopos faszik szemébe nem néztem volna, az fix...

Ezzel pedig megszületett egyik legfrissebb rigolyám, úgyhogy fasza:)

Beteg vagyok, mint a szar. Na jó, azért nem haldoklom, vagy ilyesmi, de elképesztő mennyiségű dolgot fújok ki az orromból percenként, valamint kezdek köhögni is. Nagggyon jó lesz holnap így dolgozni, alig várom...

Natalie és Liz összeesküvéselmélet-parái kicsúcsosodtak abban, hogy azt hiszik, újabban mindenféle titokzatos dolgot művelek esténként, mert el vagyok tűnve. Pedig nem. Simán kurva hideg van, én meg messze lakom mindentől, és nincs kedvem sötétben és hidegben járkálni ezen a környéken...

Úgy gondoltam, hogy csaknem szó szerint demonstrálom, mit is csinálok esténként. Segítségképpen kameráztam kicsit a telefonommal, és közben narráltam az eseményeket, hogy legyen mit leírni...:)

- Szóval, akkor én most főzök magamnak tésztát. Eközben elhatároztam, hogy megörökítem az estét. Főzök tehát, mert vettem szószt.

...(konyhában, kóstolva a tésztát)...

- Szerintem még kell neki. Bár a dobozra 11 perc van írva...Ajj, kurva sótlan lesz...Nem tudom megsózni, mert nincs itthon só. Illetve rohadt kevés van, ami csak arra elég, hogy megsózzam a már kész ételt, nagyobb volumenű dologhoz nevetségesen kevés. Kb. fele annyi van, amennyi ebbe a vízbe kéne....Fúj, ez szar. Fuj. Iszok egy kis vizet. Nem tudom eldönteni, hogy a két üveg közül melyiket vettem tegnap, és melyiket nagyon rég, mert ugyanolyan  a kettő, és kb ugyanannyi van bennük.

...(iszik)...Úristen, megnézem a mosogépet!

- Most  ugyanis mosok is. Ez rendkívül stresszes dolog, fel kellett hívnom anyát, hogy segítsen szétválasztani a ruhákat. Én ilyenekhez nem értek....Ez a rohadt mosógép egyébként geci rémisztő, amikor centrifugázik. Nagyon durván elmászik a helyéről és iszonyatosan hangos. Rá kell ülni, le kell fogni, meg ilyenek. Kész horrorokat éltem át ennek köszönhetően, amikor megkezdtem a mosodai pályafutásomat az új lakásban. A kacsazsíros esetet nem kell külön ecsetelnem...Most elszívjam még azt, vagy ne? ...Vetek egy újabb pillantást a tésztára...Hmm...nem tudom...lassan jó lesz, de nem olyan lassan jó, hogy beleférjen az időbe, pedig a csomagolásra 11 perc van írva. Na mindegy....

- Letöltöttem a Pussycat Dolls új albumát, és nem jó. Nem tetszik, Csalódtam, mert nagyon vártam már....(közben folyamatosan keringve a lakásban)...Óó, a prospektusok.

- Nézzük....Úúh...nekem kell ilyen LCD-monitor és tv egyben. Az tök jó...Mondjuk egy Sony Bravia is fasza lenne...Hmmm...Bár egy Samsungot is vehetnék, mert az ugyanolyan áron sokkal nagyobb tv-t árul....Jézusom...Milyen lehet az a számítógép, amiről annyi infót kapunk, hogy 1 giga ram és 80 gigás winchester van benne, valamint adnak hozzá 19 colos LCD-monitort, és 85ezerbe kerül?? Kiváncsi vagyok, mi lehet benne...Úristen....Bútorbolt...Úristen...Jézusom, mi ez?...ÚRISTEN!...Ez a ~~~ ennyire szar??...Mondjuk ez annyira nem rossz...báááár...de, de, undorító! FÚJ!

...Jajj, a tészta!!!

Ezzel a cliffhangerrel zárul az epizód, a következő részben pedig még ennél is több kaland és izgalom vár Rátok.

Soon...

Megvolt ugyebár az olaszországi út. Egész nyáron ezt vártuk...

Nyaralni egyébként a Francie-vonalon található barátainkkal mentem. Francie-t ezer éve ismerem, mert amikor villageből felköltöztünk townba 14 évesen, szomszédok lettünk. Azóta vagyunk jóban, és amióta az új barátjával, Ted*-del jár, a baráti társaságomba integrálódtak...:)

Velük voltam tehát, eredetileg Natalie is jött volna, de munka miatt nem ment neki.

Akármennyire is jó volt ez a nyaralás, most ha rágondolok, csak az jut eszembe, hogy még egyszer busszal képtelen vagyok ennyit utazni egyszerre. Legközelebb akkor leszek hajlandó nyaralni menni, ha lesz zsém repjegyre. Ez nonszensz. Egy percet nem sikerült aludnom se oda, se vissza. Ráadásul odafelé még be is voltam rúgva, mert mielőtt elindult a busz, megittam egy csomót Tedéknél az egyik srác meggyborából. Közvetlenül indulás előtt, a buszmegállóban hátrarohantam a bolt mögé hányni. Borzalmas volt. Teljesen elszoktam már a piától...

Másnap érkeztünk meg, és elfoglaltuk a szállást. Idegenvezetőnk, Laura döbbenetesen nézett ki. Meghatározhatatlan családból származó fura tyúkszerű madárra hasonlított, a hangja is borzalmas volt, és érthetetlen dolgokat beszélt. Szerencsére nem sokat találkoztunk vele, de elég nagy stresszfaktor volt. Gyakorlatilag egész héten a parton döglöttünk, ám nekem aránytalanul kevés barnaságot sikerült magamra erőltetnem. Voltunk Velencében, ami nagyon szép, csak kibaszott sokan vannak, és nagyon drága. Bibionénál persze ezerszer jobb, mivel a mi kis headquarterünk semmi olasz jegyet nem hordozott magában. Nagyon gáz multikulti, kicsit eltúlzott germán volnallal. Mindenhol gyerekek bömböltek, az emberek majd megőrültek a minden bizonnyal csak ott kapható 5 eurós Crocs-utánzat papucsokért, valamint a szupereredeti kagylós bőrszíjért. Magukkal hurcolták a gyereket, egészen magzat kortól kezdve az iszonytató pre-tinédzser korosztályig. És én most nem azért mondom, de ennyi ronda embert egy rakáson még nem láttam. Nemhogy szép nő vagy férfi nem volt, de ilyen torz kutyákat sem teljesen értettem, hogy jöhettek létre. Na mindegy.

Összességében persze jól elvoltunk. Szívogattunk, amíg volt mit, néha finoman berúgtam, meg ilyenek, jártunk étterembe, főztünk otthon, szóval nem volt ez rossz. A végére persze idegroncs voltam, emberiszonyom és honvágyam volt, de ez nálam normális.

Pá...

*Ted szálai: Osztálytársa volt gimnáziumban Cholénak és Francie nővérének is, emellett Zacet is általa ismerhetjük...

Na, egy szép hónapot sikerült kihagynom írás nélkül, időközben elmúlt a nyár, vége a holiday-időszakomnak is, valamint megkezdődött a suli. Nem nagyon voltam bent az első héten, mert nem sikerült még megszoknom a hideget. Merthogy tudniillik geci hideg van. Egyik napról a másikra úgy lehűlt a levegő, hogy még a szar is belémfagy...:)

Ezért inkább vadonatúj lakhelyemen döglődtem, ahol egyébként nem volt sokkal jobb idő, mert még nincs távfűtés. Szeptembertől ugyanis Chloé növérével, Samanthával lakom egy szuburbiai panellakásban. Hosszú történet, nem is izgalmas, lényeg, hogy nem kaptam kolit, és nála pont volt hely. Ingyen. Szóval annyira nem rossz...

Beköltözéskor rögtön azzal kellett szembesülnöm, hogy a kacsazsír megolvadt, majd kifolyt a táskámban utazás közben, minden lehetséges dolgomat eláztatva a frissen vásárolt fotós könyveimtől kezdve a hajszárítóig, nem feledve persze a ruháimat...

Sokkot kaptam, felhívtam anyát, aki közölte, hogy nyugodjak meg, ha azonnal bedodom a gépbe, akkor simán kiszedi az Ariel. Ezt elhittem neki, úgyhogy gyorsan cselekedtem, azt már viszont nem, hogy 30 fok elég meleg. Ennek eredményeképpen mindenhonnan kijöttek a foltok, kivéve a gyapjúpulcsimból, ami mellesleg összement, mint a szar. Na mindegy. A helyzet végüils megoldódott, de én még mindig érzem a kacsazsírszagot. Senki nem hisz nekem...

Most egyébként itthon vagyok, kellenek a meleg ruháim. Holnap osztálytalálkozóm van, amire a kurva munkám miatt nem tudok elmenni. Na mindegy, ezen már túltettem magam. Reggel viszont kelés korán melóba, úgyhogy most pá...:)

Mit csináljon az ember, ha egy barátja felszívódik? Pláne, ha nem először csinálja ezt, hanem egyfolytában? Mindenki számára elérhetetlenné teszim magát, majd amikor véletlenül pár nap után eszébe jut visszahívni, lerendez mindent egy boccsal... Ez rohadt idegesítő, főleg mivel a kicsi-pici barát örökké valami bajba keveredik (na jó, azért nem olyan sűrűn...), és aggódom. Nem csak én. Na ezen el lehet gondolkodni. Mindenki elfoglalt, de legalább a telefonokra válaszoljunk már...

Igen Mike, szivem, ez neked szól...:)

Pussz!

Hét teljes munkanap után végre hazamegyek reggel. Már alig várom. Majd megőrülök itt, pláne ilyen fura körülmények meg politikai viták között. Otthon végre simán csak dögölhetek, meg oda mehetek,ahova akarok. Holnap például elmegyünk Francie-vel szoláriumba, este meg átmegyek Cloéhoz szívni és megnézni az üj macskát.

Nagyon jó lesz...:)

Rég voltam ilyen ideges utoljára. Ráadásul politika miatt...

Történt ugyanis, hogy pár napja rámkattintott egy csávó, akit, mint kiderült már "ismertem" egy ideje, csak nem használom túl sűrűn a fake messenger címemet. Elkezdtünk beszélgetni, és nagyon kis édesnek bizonyult a srác, akivel akár még élőben is hajlandó lettem volna találkozni, viszont ezt az egészet nem vertem nagy dobra, mivel mégiscsak gáz, hogy újabban messengeren keresztüli tinirománcot folytatok...

Rachelnek viszont elhintettem tegnap a dolgot, és miután kivesézhettük a csávót, már amennyire ezt egy messengeres ismerettség alapján lehet, boldogan ültem le ismét fecsegni. Robnak hívták egyébként, pont, mint a munkahelyi plátói szerelmemet. Aki meg felmondott vmelyik nap. Fasza. Na mindegy.

A téma a politikára terelődött. Kiderült, h kicsit más oldalon állunk, ám én naivan úgy gondoltam, hogy értelmes emberek ezen gondolkodás nélkül túl tudnak lépni. Kiderült, hogy nem. Én messengeren ilyen oltást még nem kaptam, csak kapkodtam a fejem, és próbáltam terelni a témát, nem kicsit kihangsúlyozva, hogy amúgy én a lehető legmagasabbról fosok az egészre. Némi vita után (habár a vita az erős szó, mert az egész beszélgetésben alig vettem részt, miután kiderült ez a borzalmas titok...) rákérdeztem, hogy ebből lehet-e probléma az esetleges későbbiekben, vagy talán szemet tud hunyni affelett, hogy másra szavazunk, és nem ítél meg senkit politika alapján. Közölte, hogy nem tud. Most jön a legjobb, beszartok: "Mérnök vagyok. Nem szeretem a hibás matematikai képleteket, mert összedől a híd."

Na ennél a mondatnál ideje volt leválni. A pasi sikeresen átfordult abba a szörnybe, amivel engem ki lehet kergetni a világból. Mielőtt bárki félreértené, nem a politikai nézeteire gondolok, mert nem fogok és nem tudok politika alapján embereket megitélni (legalábbis komolyabban). De hogy valaki úgy viselkedjen, mit egy robot, hogy valakinek ilyen szinten behálózza az életét az, ami miatt kurvára fölkösleges hisztizni, ez nonszensz.

Erre még egy édes gondolatot tudnék idézni a conversationból:

Sid says (02:13:25):
Bocs, de nem a politika körül forog az életem.
Rob says (02:13:33):
Nekem viszont a politika forog az életem körül...

Az enyém körül biztos nem fog. Sajnálom. Érdekes módon az én ismerettségi körömben nagyon jól megvannak a különböző politikai nézeteket vallók. Nem mondom, hogy néha nincs belőle vita, de könyörgöm, tényleg erről kéne szólni mindennek? Szerintem nem.

Nem akartam politizálásba átcsapni, és nem is fogok, de megjegyezném, hogy az utolsó, egyben kedvenc idézetem a tegnapi fecsejből sztem világossá teszi egy laikus számára is, h ki melyik oldalon áll...

Rob says (02:13:33):
...nem látod át, mert agymosott vagy.

No comment...

A koleszban hemzsegnek az állatok. Az udvaron egy csomó aranyos macska mászkál, vicces és kurva idegesítő madaraink is vannak, ma meg találkoztam egy sünnel is. Odavonaglottam hozzá, és meg akartam simogatni, de féltem, h rácuppan a kezemre, mert nagyon furán fújtatott, úgyhogy csak cigisdobozzal mertem hozzányúlni.

Tegnap kicsit sokkolóbb élményem volt, amikor mentem a klóra, és kiborultam egy nagydarab fekete lepkétől, akit mereven követtem a szememmel, ezért feltűnt, hogy ő csak egy a sok közül, habár a szerencsésebb, mert még nem akadt fönn a hatalmas keresztespók hálóján...

Amikor ezt felfogtam kivert a víz, és kivetődtem a wcből, majd percekig ziháltam az ajtónak dőlve erőgyűjtés gyanánt, hogy képes legyek valahogy visszamenni kis papírért, és felmenni a másodikra sz*rni, mert az a wc tiszta.

Rendkívül félelmetes volt...