...Hollandiában Hollynál.
Két rohadt hónapig vártam ezt az utat epekedve (az utolsó 48 óra extrém lassan telt), és alighogy felszállt a gép, landolt is röpke négy nappal később újra Ferihegyen. És most az élmények.
Eindhovenben landoltam, ahol gyakorlatilag már a gép ajtajában a számban volt a Marlbi, rögtön le is oltott a bitonságis nő, hogy nem lehet. Sebaj. Gond nélkül megtaláltam a buszt, ami bevitt a városba. Behulltam az első utamba eső Burger Kingbe, majd meglátogattam a Google Maps szerinti legözelebbi coffeeshopot. Nem találtam meg elsőre, de igazából csak a szagot, és a helyzetidegen karibi zenét kellett követnem.
A hely nem volt valami döbbenetes, viszont tele volt mindenféle korú, etnikumú, stb. emerrel akik ott lógtak. Vettem kis nancyt (egyet betekerve - nem akartam bajlódni), meg csokit, és rágyújtottam. Két slukk után széthulltam, és vigyorogva beszéltem Cloéval és Natalieval 10-10 percet (roaming rulz). Hirtelen megijedtem, hogy már vagy fél órája nem jutott eszembe az arcom, és bepánikoltam a képzettől, hogyan is nézhetek ki, aztán megnyugodtam, mivel velem szemben egy szintén elég oldott párocska turbékolt. Ott nincs ilyen para, plusz valahogy nem esel szét annyira arcilag a holland cucctól.
Kicsivel később elindultam visszafelé a pályaudvarra, amitől eléggé paráztam, mert átszállásos másfél órás út várt még rám, és meg kellett találnom a vonatot. Hál' istennek annyira egyértelmű volt minden, hogy ha akartam sem tudtam volna eltévedni. A vonat pontos volt és gyors. Nem a világ legmodernebbje, de azokhoz képest, amik felénk járnak itthon, űrkapszulának számított.
A táj kurvára zöldellt. Mindenhol burjánzott a természet, és pónik, bárányok, tehenek meg egyéb aranyos állatok legeltek a réteken. Tulipán már nem volt, és egyetlen árva malmot sikerült csak kiszúrnom a távolban, amivel ki is merítettem az általam látott malmok maximális mennyiségének mértékét (úúú gecc:F:D).
A gond nélküli átszállás után megérkeztem Edébe, a százezres városkába, ahol Hollyék...ööö...tanultak. Barátosném várt a pályaudvaron, ahol romantikus összeborulásunkat követően elmentünk a rehab-szerű zölderdővel körülvett, jobb kolesz szintű szállásra. Este mulattunk, Másnap Utrechtbe látogattnk. A városka tüneményes, sehol egy kocsi , mindenki biciklizik, és andalog a canal mentén, vagy benne. Hajóval.
Körbejártuk a belvárost, cuki étteremben ettünk, majd hazaindultunk. Ha normális kajára vágytunk, mélyebben a zsebünkbe kellett nyúlni, mert hollandiában csak krumpli van, délután lehet rendelni mást is. Jó, persze némi túlzással. Nem főznek például, minden kajájuk előre csomagolt. Minden tele van konzervlevessel, meg mélyhűtött cuccal. Nagyon durva. Anyával pont röhögtünk egy cikken, ami szerint a holland háziasszonyok átlag negyven percet töltenek a konyhában egy nap, amíg nálunk annyi a mosogatás...
Rengeteg tejet isznak. Annyira, hogy a McDonald'sban kérheted azzal is a menüt. Hétfőn voltunk suliban, és ott is mindenhonnan az folyt. Csak kapkodtam a fejem, ahogy a kétméteres populáció ide-oda rohangál hatos pohár tejekkel.Durva.
Az ország kicsit csalódást okozott, mert mocskos. Nem ilyenre számítottam. Először megörültem, hogy tiszta a környék, de aztán kiderült, hogy csak a pályaudvarnál lévő pár négyzetméteres tiszta felület tévesztett meg. Mindent szétbasznak az utcán, ami nagyon idegesítő, én meg ilyenkor hajlamos vagyok teátrálisan kukákba csikkelni...Na mindegy.
A koleszosok nagyon édesek voltak, bár közülük kizárólag a vicces török srácot viselném el magam körül hosszú távon. Mindenesetre iszonyat jól éreztem magam. Csináltam vagy 500 képet, amiből jó 300 buborékokat ábrázol, mivel folyamatosan rá voltam izgulva, hogy a levegőben lemakrózzam őket a kiskompakttal (pár használható is lehet köztük).
Mostantól számítva pedig már csak egy hónap és Holly is itthon lesz...:)
